Az izületi kopás és meszesedés sajnos nagyon gyakori. Már nagyon fiatal korban is előfordul, és a kor előrehaladtával egyre nagyobb a porckopás előfordulásának gyakorisága. A 65 év felettiek mintegy 70 %-a küzd ezzel a problémával.

Kialakulása, okai:

Az ízületekben a csontok egymás közötti súrlódásmentes mozgását, az ízületi felszíneket borító porcszövet és az ízületi üreget kitöltő ízületi folyadék biztosítja. Ezeket a porcos felületeket a kor előrehaladtával számos károsító hatás éri. Bár a rendszeres terhelés a porcok anyagcseréjét és regenerációját segíti, azonban a túlzott terhelés, az ízületek túlzott igénybevétele ellentétes folyamatokat is beindít. Az ízületi felszínek igen intenzív terhelése és a porcok kis sérülései ugyanis olyan degeneratív folyamatokat indítanak be, ami végül a porc teljes pusztulásához és az orvosi nyelven az artrózisnak nevezett kórkép (izületi kopás) kialakulásához vezet.

Az életkor előrehaladtával, mint minden kötőszövet, a porcszövet alapállományát alkotó kollagének vizet veszítenek, ezáltal a porcok rugalmassága és terhelhetősége jelentősen csökken, a rugalmas porcszövet felpuhul, helyenként morzsalékonnyá válik. Továbbá elmondható, hogy a porcsejtek száma is fokozatosan csökken, a porc állományába pedig mészsók rakódhatnak le. Ráadásul kisebb traumák és fokozott terhelés hatására (például a túlsúlyos betegeknél az alsó végtagi ízületek), az ízületi felszíneken kis sérülések keletkeznek. Ezek a kis sérülések kezdetben az ízület egy túlterhelt részén keletkeznek, majd innen terjednek át a porcfelszín további részeire. Az ízületi csontvégeken a porcszövet szélén kis csontkinövések keletkeznek, amelyek megváltoztatják az ízesülési viszonyokat, és az ízületi tok feszülését okozzák. Ennek eredményeképpen az izületi tokban több változás is kialakulhat, egyrészről a levált porcdarabok az izületi tokba ágyazódnak be, ahol egy krónikus gyulladásos folyamatot indítanak el; másrészről a tokban mészsók rakódnak le, így a folyamatok végeredményeképpen a tok hegesedik és zsugorodik.
A porcok felszínéről ezután kisebb-nagyobb darabok leválnak és az ízület üregbe kerülve gyulladást indukálnak, amely folyamat további porckárosodást okoz, és így egy önmagát fenntartó kör alakul ki, amely folyamatos, állandó porcpusztuláshoz vezet. Ennek következtében a kezdeti kisebb sérülések után a porcokon nagyobb fekélyszerű hiányok alakulnak ki, melyek alján a porc alatti csontszövet is előtűnik. Mivel ez izületen belüli terhelési viszonyok megváltoznak, ezért megváltozik a csontok izületi végeinek is belső szerkezete. A csontgerendák egyes területeken megvastagodnak, ilyenkor beszélünk meszesedésről.

Kockázati tényezők:

A betegség kockázati tényezői közé tartozik az öröklött hajlam, a megelőző ízületi sérülés, a túlerőltetés (akár a térd- és a csípőízületet nagymértékben igénybe vevő túlzott sportolás miatt), valamint a túlsúlyosság. Nemzetközi statisztikák szerint a térdízületi artrózisos betegek közel fele elhízott, míg a nem artrózisos betegeknél ez az arány csupán 10 százalék. Sok esetben a túlerőltetés lehet a kórkép kialakulásának oka. Különösen a fiatalabb generáció tagjai hajlamosabbak túlbecsülni saját képességeiket és a fitneszmozgalom jegyében nagy lelkesedéssel tönkretenni az ízületeiket. A csípő esetén a nem megfelelő módon végzett testépítés, versenyszerű torna, tenisz, térdnél a túl intenzív labdarúgás, síelés, kosárlabda egyaránt veszélyes lehet ugyanis ebből a szempontból. A betegség kialakulásának kockázata a nők esetében nagyobb: a térdízületi artrózis gyakorisága négyszerese, a kisízületi artrózisé pedig háromszorosa a férfiakénak. Ennek az az oka, hogy a női nemi hormonok befolyásolják az ízületi szalagok rugalmasságát. Egy amerikai vizsgálat kimutatta, hogy nőknél az izomzat sportolás közben nem képes ugyanolyan mértékben rögzíteni a térdízületet, mint a férfiaknál, emiatt az ugrással és a térdízület kifordulásával járó sportoknál például nyolcszoros a térdsérülés kockázata.

Tünetei:

Az izületi kopás bármely izületben kialakulhat, de leggyakrabban mégis a főbb teherviselő ízületek, azaz a térdizület, valamint a gerincoszlop kis ízületei érintettek a legtöbb esetben.
A kórkép jellemző tünete a fájdalom, amely kezdetben erős megterhelést követően jelentkezik, tompa jellegű, ezért a páciensek gyakran nem is kifejezett fájdalomról, csak fáradtságérzésről számolnak be. Később jelentkezik a tipikus ízületi kopásra jellemző, éles, indítási fájdalom. Ilyenkor a beteg arról számol be, hogy nyugalomban nem érez fájdalmat, azonban az érintett ízület mozgatása - reggeli felkelés, lépcsőn való közlekedés - komoly fájdalommal jár. Később azonban a fokozatos mozgatás után az ízület mintegy bejáratódik, és a fájdalom megszűnik.
A kórkép előrehaladásával azonban már mozgás közben is erős fájdalma van a betegnek, de az érintett ízület pihentetésének hatására megszűnnek a panaszok. A betegség végstádiumában, amikor a porc már teljesen elpusztult a fájdalom állandósul, és olyan mértékű is lehet, hogy a beteget mindennapi tevékenységében is korlátozhatja. A kialakuló fájdalom intenzitása és jellege igen változó lehet, időnként nem csak az érintet ízületet érinti, hanem a szomszédos területekbe is kisugárzik, és a környező izmok feszüléséből eredő fájdalom is ronthatja a tüneteket. 

A fájdalom mellett szintén jellemző tünet az izületek mozgatásra jelentkező ropogása, amelyet orvosi nyelvben krepitációnak neveznek. A fájdalom miatt ugyanis az ízület körüli izmok reflexesen védekező kényszertartást vesznek föl, és a csökkent mozgás miatt hegesedések jönnek létre, ami végül az ízületi mozgás beszűküléséhez vezet, amit tovább ront az izületi tok hegesedése és az ízfelszín folyamatos pusztulása.

A porcfelszín leépülése mellett a csontvégek átalakulása és deformálódása miatt az ízületek fő mozgástengelye is megváltozik, az ízületek alakja megváltozik, a  végstádiumban kialakult csontkinövések pedig gyakran tapinthatók az ízületben.