Mások véleménye beárnyékolja a kamaszkorunkat, és némelyikünk még felnőtt korában sem tud elszakadni attól, hogy saját magát az alapján határozza meg, mit gondolhatnak róla mások. Érdemes ezzel annyit foglalkozni, amennyit tesszük? Fontos ez egyáltalán?

Beszéljünk kicsit arról, mit csinált Mark Darcy a Bridget Jonesban, amikor rénszarvasos pulóverben jelent meg a társasági eseményen. Felvette, mert az édesanyjától kapta, és nem érdekelte, más mit szól hozzá. Valószínűleg nem volt a kedvence, de viselte, ez esetben azért, mert jól esett az édesanyjának. Darcyt érdekelne a társaság véleménye? Nem. Mert az ismerős véleménye, ha van, sokkal kevesebbet számít, mint a hozzátartozóinké. Sőt, esetenként még az övék sem lényeges igazán.

Gondolj bele az arányokba: te mivel foglalkozol többet, azzal, hogy te mit gondolsz másokról, vagy azzal, hogy ők mit gondolhatnak rólad? Amikor egy közös, tegyük fel, esti eseményen vesztek részt, mások ruháján, megjelenésén jár-e az eszed, vagy azon, a környezeted vajon mit szól a te öltözékedhez stb.? Ugye, hogy sokkal többet foglalkozol azzal, ők mit gondolnak rólad? Valószínűleg ők ugyanígy vannak ezzel. Darcy viszont jól csinálta.

 

A külső

Túlértékeljük a mások rólunk alkotott véleményének fontosságát. Először is, mert ez a vélemény nagyon gyakran nem is létezik. Csúnyán hangzik, hogy ezt mondom, pedig igaz. Amikor felveszed a kedvenc blúzodat, kifésülöd a hajad, útnak indulsz, és csinosnak érzed magad – és nyilván az is vagy –, a néhány vágyódó férfitekinteten kívül a többi pillantás egyszerűen átsiklik feletted. Nem azért, mert nem vagy szép. Csak egyszerűen azért, amiért te sem időzöl el másokon hosszan. Sem időd, sem kedved nincs hozzá, ezer más dolog jár a fejedben, a párod, a munkád, a lakás vagy akár a macska, de nem az az ismeretlen nő, aki épp most libbent át előtted, és sose látod többé. És még az a néhány vágyódó férfitekintet, amely megakad rajtad, az is pusztán néhány kedves vagy szexéhes megjegyzést takar, semmi többet. Ezért aztán, ha öltözöl, magadnak öltözöl, vagy maximum a párodnak, aki nyilván meg is jegyzi alkalom adtán, hogy milyen szép vagy. Rajta kívül esetleg a barátnőid, vagy a szüleid azok, akik bármit is gondolnak arról, hogyan nézel ki, és ők meg is mondják.

Hogy az ő véleményükre adsz-e, vagy sem, más kérdés. Azért nem térek ki a párodra, mert felnőtt férfi tudja, hogy a „jól nézek ki ma?” kérdésből ő csak rosszul jöhet ki, ha nem teljes természetességgel feleli azt, hogy „mindig szép vagy”. Így aztán ő nem igazán mérvadó. A szüleid vagy a barátnők azonban jó eséllyel megmondják, ha egy szoknyában leginkább kötözött sonkára hasonlítasz, és a parfümöd is hagymaillatú. Nyilván senki nem szívesen kelti egy jóízű reggeli érzetét, így ezekben érdemes rájuk hallgatni.

Azonban adódnak esetek, amikor még az ő véleményük sem számít. Ha a barátnőd szerint szörnyen áll neked egy Darcyféle pulóver, de te azt a szüleidtől kaptad, és érzelmi értéke van, akkor viseld bátran. Amíg nem nézel ki botrányosan, márpedig igazán nem szoktál, addig, ha egy ruhadarab nagy kedvenced, vagy érzelmileg kötődsz hozzá, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatod a szeretteid véleményét is. Pláne, mert ők nyilván nem azért szeretnek, ahogy kinézel.

A személyiség

Természetes, hogy mind egy kicsit jobbnak, egy kicsit okosabbnak, egy kicsit humorosabbnak, rátermettebbnek, magabiztosabbnak akarunk látszani, mint amilyenek vagyunk. Ezt nem is fogjuk soha levetkőzni. Azt szeretnénk, hogy mások műveltnek, szimpatikusnak tartsanak, és mi is annak szeretnénk látni magunkat. Ezért igyekszünk türelmesek, lojálisak lenni, képezzük magunkat stb. Ez tiszta sor. De, és ez nagyon fontos: ebbe sem szabad túlságosan belegabalyodni. Különösen azért nem, mert emberek vagyunk, és alkalmanként óhatatlanul mind hibázunk.

A már unásig ismételt odaégetett étel esete fennállhat akkor is, amikor vendégek vannak nálad. Ettől még ők nem fognak egész életükben konyhai antitalentumként gondolni rád, aki a nőiségében megbukott, csak mert egy kicsit feljebb csavartad a sütőt. Mire te túllépsz magadban az elszenesedős fiaskón, ők már régen elfelejtették. Ez minden ehhez hasonló elbaltázott esetedre igaz. Maximum egy-egy barátnő nem felejt, és tréfálkozik veled emiatt még évekig, de róla nyilván te is tudsz ilyesmit, így ez oda-vissza működik, és egy barátságba az ilyesmi belefér. Ő nyilván nem gondol rosszat rólad.

Hasonló, de mégsem: megeshet, hogy valaki – tiszta rosszindulatból – negatív véleményt formál rólad, és ezt meg is mondja. A keserű emberek ezeket a megjegyzéseket az életünk stratégiai pontjain szokták elhelyezni, például, hogy te bele fogsz zavarodni a mondandódba, amikor beszédet készülsz mondani, hogy úgyis feledékeny vagy, amikor ezer dolgot szeretnél összehangolni, vagy, hogy teljesen inkompetens vagy a szakmádban, közli ezt egy hónappal az államvizsgád előtt. Itt annak a fejével van baj, aki ilyesmit mond neked, és nem veled! Még akkor sem, ha a múltban tényleg zavarodtál bele beszédbe, felejtettél el valamit stb. Az ilyen esetekben muszáj az önbizalmadra támaszkodnod, és hinned kell magadban. Tudod, hogy mindent igyekszel a legjobban csinálni, és tudod, hogy neki úgysem lesz igaza, mert belőle csak a saját lelki szegénysége beszél. Ne hallgass rá, lépj két lépéssel odébb, hogy ne zavarjon. Feledkezz meg az ilyen emberekről. És a jövőben kerüld el őket messzire, mert ők csak hátráltatnak a céljaid megvalósításában.

Az emberek, a környezeted nagy többsége nem rendelkezik komplex véleménnyel a személyiségedről, csak annyit érzékel, hogy szimpatikus vagy-e neki, vagy sem. Ha nem, az sem feltétlenül baj, hiszen nem szerethet minket mindenki. De az biztos, hogy a környezetünk nagy része, ha véleményt is formál, és azt ki is mondja, biztatni próbál majd vele. Mert tudjuk, hogy ez segítség lehet másoknak, és ha nem akarunk segíteni, akkor inkább hallgatunk, sőt, akinek nem akarunk segíteni, gyakran észre sem vesszük.

Összegzésként tehát el lehet mondani, hogy azzal, mások mit gondolhatnak rólunk, nagyrészt felesleges foglalkozni, mert vagy nem gondolnak semmit, vagy érdemtelenek a figyelmünkre. Akivel érdemes foglalkozni, az pedig úgy fogja éreztetni velünk a véleményét, hogy nekünk hasznunkra legyen vele. Hogy segítsen, javítson rajtunk, tanítson, vagy jobb irányba tereljen. Ezt általában a család, a szeretteink és a jó szándékú kollégák teszik meg. A többiek pedig, bármilyen csúnyán hangzik, egyáltalán nem számítanak.

 

Forrás:http://www.noiportal.hu/main/npnews-23904.html